Az Internet Archívum főhadiszállása SF Presido kerületében, egy volt katonai területből átalakított üdülő-övezetben, a volt postamester házikójában található. Péntekenként déltől nyitott ebédet tartanak, azaz bárki odamehet és haverkodhat az archívumi dolgozókkal. Ezen a héten a nyugati part egyik legnagyobb kábítószer témájú magánkönyvtár tulajdonosa is megjelent, hogy ha lehet, szívesen digitalizáltatná, és közzétenni a negyven évnyi drog-aktivista múlt minden közzétehető (értsd: szerzői joggal már nem védett) hordalékát. Néhány gyöngyszem, ami a táskájában rejlett: Mordechai Cooke drogügyi klasszikusának, a The Seven Sisters of Sleep-nek első, dedikált kiadása, egy szintén első kiadás Harper, Olive ponyvaregényéből, a The opium smugglers of ‘Frisco, or, The crimes of a beautiful opium fiend, és néhány hasonló fajsúlyú ritkaság.
Az Internet Archívum masszív erőforrásokat fordít arra, hogy digitalizálni tudjon speciális gyűjteményeket, magánkönyvtárakat. Mind a Google mind a Microsoft nekilátott a nagy, egyetemi könyvtárak szkennelésének, úgyhogy a digitalizálási nyomás Brewster Kahle non-profit alapítványán némileg kisebb, de a helyzet nem feltétlenül vált egyszerűbbé. A számtalan szakgyűjtemény és magánkönyvtár digitalizálása mellett nem tettek le arról, hogy olyan könyveket is digitalizáljanak, amikkel a két nagy is foglalkozik. Az ok egyszerű: a nyílt, ingyenes, szabad hozzáférést biztosító IA nem bízik a két nagyban. Nem tudni mi lesz, ha bármelyikük megszűnik, nem tudni, hogy mikor, milyen megfontolások mentén teszik fizetőssé, vagy technikailag nehezen hozzáférhetővé a public domainban levő könyveket a jövőben, és így tovább.
Ezért aztán két helyszínen ( az UC Berkeley egyetemi könyvtárának raktárában és San Francisco belvárosában) kétszer 8 órás műszakokban kétszer két tucat ember foglalkozik a folyamatosan érkező könyvek digitalizálásával. Egy-egy műszakban a saját maguk által fejlesztett, két, tükörreflexes Canon fényképezőgépet használó rendszeren kb. 800 könyvvel végeznek.
A következő lépés az lesz, hogy ezeket a digitalizáló állomásokat kiteszik közterekbe: múzeumokba, könyvtárakba, hogy bárki, akár egy-egy könyvet is bedigitalizálhasson, megkaphasson dvd-n.
Sorry, the comment form is closed at this time.